A digitális tanrend még látványosabbá tette az egyébként is széles körű problémákat: az alaposan dokumentált eszköz- és internetszűkösségen túl a digitális tudás, az önálló tanulás és az ehhez szükséges legelemibb feltételek: a tanulási tér és környezet szűkösségét. Főleg a kisiskolások esetében pedig olyan türelmet és tudást várt el a szülőktől, amit nem biztos, hogy mindenki meg tud adni. Pláne, ha éppen elvesztette a munkáját. 48 tanoda, 35 roma közösségi szervezet, valamint 45 Borsod- és Szabolcs-Szatmár megyei szülő tapasztalata.
A kérdőívek eredményei ugyan nem reprezentatívak (erre az online platform és az idő rövidsége miatt nem is volt lehetőség), de kellően számosak és széleskörűek egy kép megrajzolásához. A kérdőívek alapján 48 tanoda és 35 roma közösségi szerezet válaszát elemeztük. A lekérdezésre 2020 áprilisának második felében került sor, amikor már legalább egy hónapos tapasztalattal rendelkeztek a kérdezettek. A mintavétel mindkét esetben nagyon sokféle szervezet tapasztalatát gyűjtötte össze az ország minden tájáról, megyeszékhelyekről és kistelepülésekről egyaránt. A tanodák esetében 4 fővárosban, 25 városban és 19 községben működő tanoda munkatársai kerültek a válaszadók közé. Fenntartó szerint 31 független, 7 egyházi kötődésű, 2 iskolai kötődésű civilszervezet által fenntartott tanoda, 6 egyház által fenntartott tanoda, valamint 1-1 nonprofit Kft. és önkormányzati gazdasági társaság által fenntartott tanoda pedagógusa nyilatkozott. A közösségi kutatásban a válaszadók között voltak roma nemzetiségi önkormányzati vezetők és Baranya megyei elgettósodott falu polgármestere; roma középiskola és civilszervezetek munkatársai egyaránt, a romák által nagyobb arányban lakott megyeszékhelyektől (pl. Miskolc és Nyíregyháza) Budapest VIII. kerületén át kisebb településekig az ország minden tájáról. A szülői kutatásban összesen 45 Borsod- és Szabolcs-Szatmár megyei szülőt kérdeztünk a tapasztalatokról.
1. A tanodai kérdőív eredményei
Igény esetén egyéni telefonos vagy online segítség az iskolában és a tanodában (%)
A nehézségek kapcsán a kézenfekvő problémák mellett (eszköz-, és internetkapcsolat hiánya) fontos továbbiak is felszínre kerültek. A legáltalánosabb probléma, hogy a tanulók számára nem áll rendelkezésre megfelelő tér a tanuláshoz. „A helyhiány, nem tud elvonulni a többi családtag mellől /…/ illetve a koronavírus miatt a szociális és családi krízis helyzetekből fakadó pszichés túlterheltség.” „A gyerekek általában nem egyedül vannak a foglalkozások alatt, a szülők vagy más családtagokkal egy szobában vannak.”
A digitális munkarendre való átállás nehézségei a tanodapedagógusok véleménye alapján (%)
Nemcsak az önálló tanulás tere, hanem módszertana is hiányzik a diákok jelentős részénél. A válaszadók kétharmada szerint jellemző, hogy nem tudják önállóan értelmezni a feladatokat, tanulnivalókat. A válaszadók negyede a digitális kompetenciák hiányát említette még a fontosabb nehézségek között, és a tanodák jelentős része, ötöde egyértelműen megfogalmazta a személyes kapcsolattartás hiányát: „nem tudjuk motiválttá tenni a gyerekeket. Már jutalmat is tűztünk ki, ha megoldják az általunk küldött feladatokat, de a siker elmarad. Csak néhány gyerek működik együtt. A nyomon követés a legnagyobb probléma és a motiváció [fenntartása].”
A járvány során a tanodák egy jelentős része fontos szerepet kap a családok oktatáson túli támogatásában. A legnagyobb igény az információnyújtásra (a válaszadók 79%-a) és az informatikai eszközök beszerzésére (73%) vonatkozott. Az utóbbi probléma kapcsán azonban a tanodák kétharmada csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem tudott segíteni.
A családok tanulástámogatáson felüli igényei (%)
Kisebb arányú, de jelentős a tanodák több mint felét érintő igény az élelmiszeradományok szervezése (63%), az internetkapcsolat biztosítása (52%) és a hivatalos ügyintézés támogatása (52%). Élelmiszeradományok megszervezésére az érintett tanodák közel fele képes.
A digitális tanrend nemcsak problémákat hozott felszínre. Tucatnyi tanoda számolt be arról, hogy a gyerekekkel megerősödött a kapcsolatuk, és hogy a tanodások keresik őket, igénylik a támogatásukat. Néhány válasz: „A gyerekek és szülők kötődése erősebb lett irányunkba. Jobban értékelnek bennünket, tudják, hogy ha hozzánk fordulnak, mi kiegészítjük és segítjük az iskolai feladatokban.”A szülőkkel sokkal szorosabb az együttműködés, jobban elérhetőek, jobban értékelik munkánkat, közösséghez tartozó érzése nőtt, kialakultak a tanodához kapcsolható hiányérzetek.”„Az állami és civil segítő szereplők között is javuló kapcsolatokat tapasztalunk. Nagyobb a nyitottság az együttműködésre több helyen, ahol ez a járvány előtt nem volt jellemző.”
Javaslatokat is összegyűjtöttünk. Többségük a legszembetűnőbb hiányosságok kezelését, így a megfelelő digitális eszközök és internetkapcsolat biztosítását említette, de több válasz a családokra tett terheket hangsúlyozta: „Állami, ingyenes eszköz és internet hozzáférés biztosítása. Annak beismerése, hogy a hátrányos helyzetű családokban nem könnyen megoldható az átállás. Ne járjon következményekkel (egyes, bukás, stb.), ha a gyerek nem tud úgy teljesíteni, mint a középosztálybeli társai. Nem a szülőknek kéne leadni az iskolai anyagot otthon a gyerekeknek, hanem a tanároknak.”
2. A közösségi kutatás eredményei
Arra a kérdésre, hogy „mi okozza a legnagyobb nehézséget a hátrányos helyzetű és/vagy roma tanulók és a családjaik számára a digitális oktatás kapcsán”, a válaszok túlnyomó többsége (21) a digitális eszközök és szolgáltatások hiányát, és csaknem fele (15) azt említette, hogy a szülők digitális tudás híján nem tudnak segíteni a gyerekeknek. Egy jellemző összefoglalója a válaszoknak: „Internet és eszközök hiányában sok tananyag nem elérhető a telepi gyerekek számára, de ha van is eszközük, nincs meg a család digitális tudása ahhoz, hogy változatosan használni tudja (pl egy zoomba vagy google classroom-ba belépés megugorhatatlan kihívás a legtöbb szülőnek, de a Kréta rendszer használata vagy egy email fiók kezelése is).” A közösségi kérdőív ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a szülők szempontjai is megjelenjenek a képben. Egy jellemző válasz azt hangsúlyozta, hogy a szülőkre hárulna a gyerekek segítése ebben a helyzetben, de vannak családok, ahol ezt a segítséget nem tudják megadni: [a szülők] „90 %-ának főképp az anyukáknak ez nagyon megterhelő, hiszen a mindennapi teendők mellett segíteni kell a gyermekek tanulását. (…) [Az egyik iskolában+ a gyermekek 60 %-a még papír alapon sem tud tanulni hiszen a szülők többsége iskolázatlan.”
Egy másik válasz szerint „a hirtelen jött önállóság, a nem megfelelő kontroll, a személytelenné váló pedagógus kapcsolat nem erősítette, hanem gyengítette az amúgy is nehéz helyzetben levő diákok, szülők minden napi életét.”
Megkérdeztük azt is, hogy azok, akiknek nincs eszközük vagy internetük, hogyan oldják meg a tanulást? A válaszok közül mindössze három utalt arra, hogy a település egy-egy iskolája megpróbált abban is segíteni, hogy a gyerekek mindegyikének legyen digitális eszköze. Három válaszban merült fel, hogy az iskola a helyi tanodával, más civilszervezettel együttműködve próbálta elkerülni, hogy bármely tanulója lemaradjon. Sajnos öt válasz utal arra is, hogy az adott településen a digitális oktatásból kimaradók számára nincs segítség.
A válaszok nagy többsége ugyanakkor rugalmas megoldásokról szól, ami a fénymásolatok az ebéddel való kiküldésétől a szülők által átvehető és kitöltve a portán leadható feladatlapokig terjednek. Az egyik válasz arra is utal, hogy iskolánként is más egy-egy településen az eljárás: „van olyan ahol próbáltak megoldásokat találni arra, hogy a roma gyerekeknél se legyen elmaradás és van olyan is ahol egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy hogyan oldják meg a roma gyerekek az online tanulást.” A válaszok egy része leírja azt az egyszerű dinamikát is, ahogyan például egy nagyobb családban még az eszköz megléte esetén is lehet lemaradás: „van ahol több gyerek van, és csak egy tudja használni a gépet, a másik kettő nem, mert a tananyagokat egymás után teszik fel, és egyszerre nem tudja mind csinálni, mert várni kell a másikra, addig ő kimarad, és vagy tudja később pótolni vagy lemarad a többitől”.
Arra a kérdésre, hogy a gyermekek mekkora részének okoz gondot a digitális (online) tanulás teljesítése, és mik a gondok fő okai, 18 település esetében mondták a válaszadók azt, hogy azon gyermekek több mint fele, akikről információjuk van, nélkülözi a számítógépet. Ez még akkor is magas arány, ha számításba vesszük, hogy nagy valószínűséggel a problémák hamarabb jutnak el a közösségi szervezetekhez, mint azoknak a helyzete, ahol ilyen gond nincs. S válaszok másik része az oktatási platformokhoz, kiemelten a KRÉTA rendszerhez való hozzáférés volt: egyetlen településen mondták azt, hogy szerintük minden tanuló ismeri a KRÉTA rendszert. A válaszok hatoda szerint a lemaradó diákokkal tudomásuk szerint nincs kapcsolatuk a pedagógusoknak.
A kérdőív kitért arra is, hogy melyik iskolában hogyan reagáltak a felmerülő nehézségekre. A válaszok alapján vannak iskolák, amelyek adományok útján próbálta biztosítani, hogy minden diákja tanulni tudjon, más iskolákba még csak a kérdőív kitöltésének hetében értek el az adományok, megint mások a „lassú reakciót” nevezték meg. Ugyanakkor, ahogy arról már korábban volt szó, sok válasz utalt arra, hogy fénymásolt feladatlapok útján történik az oktatás és az ellenőrzés. Több válaszadó számolt be arról, hogy együttműködnek a helyi civilszervezettel, tanodával: „Igyekeztek gyorsan váltani, és megszervezni magukat. Papírlapon juttatják el a szülőkön keresztül a házi feladatokat. A tanodába is kiküldik minden héten, hogy tudjuk követni, hogy mi a feladat.”
A jelek szerint a kutatásban részt vevő települések túlnyomó többségén a szociális szolgáltatásokat megszervezték: mindössze négy településről jelezték, hogy az ingyenes étkezésre jogosult gyerekek nem jutnak hozzá a nekik járó ételhez. Több településen még a házhozszállítást is megoldották, vagy osztópontokat állítottak fel. Az aggodalomra okot adó adatok azzal kapcsolatosak, hogy „az iskola vagy önkormányzat megkérdezte-e a családokat, hogy van-e megfelelő eszközük vagy internet a digitális oktatásban való bekapcsolódáshoz”. A válaszok több mint harmadában (37%) arról számoltak be, hogy nem, a nem tudom válaszokkal együtt a települések többségén nem volt ilyen felmérés. Ez már csak azért is aggasztó, mert míg a közösségi vezetők és szervezetek — mivel ebben az időszakban nekik is korlátozott a kapcsolatuk a családokkal — egyes tanulással kapcsolatos kérdésekben tévedhetnek, vagy felülértékelhetnek problémákat, egy ilyen kezdeményezésről biztosan értesülnek/értesültek volna.
Megkérdeztük azt is, hogy érték-e, és ha igen, milyen szankciók érték a digitális oktatásba be nem kapcsolódott gyermekeket. A három leggyakoribb szankciót ajánlottuk fel válaszlehetőségként, és miután egy településen többféle választ is adhatnak a helyzetre a különböző iskolák, arra kértük a válaszadókat: mondják meg, hogy az adott szankció „kicsit jellemző, volt már rá példa”; „jellemző”,vagy „nagyon jellemző”. A válaszok többsége alapján a szankciók egyelőre megálltak az iskolák szintjén: a válaszok többsége az igazolatlan órát és a rossz érdemjegyet jelölte meg. A jelzés az önkormányzati hatóság felé, gyermekvédelem felé 7 esetben a „volt már rá példa”, és 4 válasz esetében „jellemzőként” került megválaszolásra.
A válaszadókat arra is megkértük, hogy osszák meg velünk a javaslataikat is. A válaszok többsége a közösségi internethasználat, illetve az eszközök biztosításával volt kapcsolatos, voltak válasz, amely iskolai pályázatok indítását javasolta ezügyben. Többen javasolták a szülők és a diákok szisztematikus felkészítését a digitális eszközhasználatra. Ugyanakkor a javaslatok jó része már a közeljövőre tekintett: vajon tudnak-e majd rugalmasan reagálni az iskolák arra a helyzetre, hogy a diákok egy része az elmúlt hónapokban jelentősen lemaradt, vagy kiesett az oktatásból? Ők kapnak-e majd esélyt a lemaradás behozására? Több válasz azt sürgette, hogy az egyéni fejlesztések lehetőségét meg kellene teremteni: „Kidolgozni annak a helyzetnek a kezelését, hogy az iskolák álljanak rendelkezésre a tanodákkal együtt augusztus hónapban- ahol együtt működve szükséges segíteni az első osztályos tanulókat, akik otthoni körülmények között nem tudtak haladni. és azokat a nagyobb gyermekeket, akiknek az egyéni tanulás segítése lehet csak a továbbvezető út a következő osztályba.”.
Egy másik vélemény szerint „mi azt látjuk, hogy igazából ugyanazokkal a gyerekekkel nehéz nekik, akikkel eddig is. (…) Nem a digitális oktatásra helyezném a hangsúlyt – vegyes, inklúzív osztályok. Intenzív munka a szülőkkel a gyerek iskolába kerülésétől – szülő fejlesztése, gyerek fejlesztése – tarthatatlan, hogy nincsen lemaradó gyerekeknek, legalább heti 3 óra külön fejlesztés stb. (…) Integrációs program kellene az iskolákban, a digitális oktatás csak ennek egy kicsi szeglete. (…) Ez csak egy tünet, amit most észlelünk.”
3. a szülők körében végzett kutatás
A szülők körében végzett kutatásban a családok negyede nem rendelkezett semmilyen eszközzel az online tanuláshoz, ők papír alapon kapják meg a feladatokat. Több helyen egy héten egyszer jön anyag, rengeteg feladattal, a gyerekek közül sokan érdektelenné válnak. Az interjúba bevont családok negyedénél semmilyen formában nem működött az otthoni tanulás. Ezek azok a családok, ahol a nagyszülők nevelik unokáikat.
Ötből négy szülő szerint sokkal nehezebb a gyermekeket otthon lekötni. Több a vita a gyermekkel, többet kell fegyelmezni, több a konfliktus. A mindennapokat a bezártság mellett megnehezíti, hogy a megkérdezettek 80%-a elvesztette a munkahelyét. Megnőtt azoknak a családoknak a száma, ahol az anyuka és apuka között heves viták, veszekedések vannak a mentális nyomás miatt.
Arra a kérdésre, hogy milyen a szülők és pedagógusok közötti kapcsolat az online oktatásban, nagyon különböző válaszokat kaptunk. A szülők 75%-a azt mondja (akinek van megfelelő eszköz a tanuláshoz) hogy az osztályfőnökkel folyamatos a kapcsolatuk, de a szaktanárok eltűntek az életükből. Akiknek folyamatos a kapcsolatuk a pedagógussal, azt mondják: sokkal közvetlenebb, bizalmasabb lett ez a kapcsolat. Azok a szülők, akikhez papír alapon jutnak el a tanagyagok, arról számoltak be, hogy gyakorlatilag megszakadt az oktatási intézménnyel a kapcsolatuk.
A családok 60%-a mobilinternet használatával tanul. Ennek egyik veszélye, ha nincs anyagi lehetőségük feltölteni, napokig nem érkezik be a időben a házi feladat a pedagógushoz. Ez a nehézség, leginkább hónap végén jellemző a családoknál.
